Milyen vagy? Ezüst lantos?
Akkor már tudom, honnan ismerjük egymást
Ha azt mondom Ezüst Lant,
Azt mondod, KÓRUS
Ha azt mondom, kórus,
Azt mondod, Teleki, és megértően bólogatunk, emlékezve a szép gimnáziumi évekre,
Azt mondom, BKV,
Fogadok, hogy neked sem a kombinó jut eszedbe!
Vagy ha azt mondom Kossuth Lajos,
Hát…azt mondod, hogy túl a mesés hangzáson, melyet a közös éneklés nyújtott a laktanya nyalka ifjaival;
és túl a legnagyobb eredményeken , amiket elértünk;
jól és kevésbé jól sikerült, házasságok.
Bizony….
S mi együtt dalolunk és emlékezünk, és nézzük egymás unokáinak fényképeit.
Azt mondom Zeneakadémia,
Azt mondod, hangversenyek és kórusversenyek. És nem volt jobb kórus nálunk!!!
Mert mi elnyertük az összes lehetséges díjat;
Azt mondom, Éneklő Ifjúság,
Azt mondod, Nagydíj! Háromszor is!
Azt mondom Kóruspódium,
Azt mondod Nívó díj.
Mi együtt töltöttünk boldog órákat, kirándulva, és az országot járva, Azaz körbeénekelve!
…Hangvillával, vagy a-nélkül !!!
És boldogan emlékezünk a néha fáradságos próbákra, kottaolvasásra, blattolásra.
Bár néha felhangzik még a kérdés a karnagy úrtól;
Nem tudsz kottát olvasni? Ki volt az énektanárod?
Hát ki?
Ha azt mondom karnagy, Azt mondod, Olivér Tanár úr,
Ha azt mondom kultúra,
Azt mondod, a kultúra lovagja a tanár úr, mely kitüntetést 2002-ben vehetett át.
És mi együtt örülünk, hogy együtt ünnepelünk
Milyen vagy? Ezüst lantos?
Akkor mi félszavakból - mit félszavakból,
Fél-hangokból is megértjük egymást.
Tudod, a félhang az, amit kettőig kell kitartani.
És most már nyolc éve, hogy újra együtt énekelünk!
Ha azt mondom Kalotaszeg, azt mondod;
2005 március 15., és hogy milyen jó volt együtt sírni a Farkas utcai templomban, ahol meghatódtunk a fantasztikus hangzástól…
majd Tököl, Bicske, Marcali, Tápió-bicske és a szegedi dóm! Ahol azóta felléptünk
Ha azt mondom, buszozunk,
Azt mondod, jó kedvvel dalolunk fellépéseinkre felkészülve.
Reneszánsz est, Visegrád, no és a fenyvesi „edzőtáborok”.
És minden alkalommal újra és újra átérezzük a közös éneklés örömét, a fellépések izgalmát, komolyságát.
Mert borzongás járta át a lelkünket, hogy énekünkkel tiszteleghetünk a hősöknek a Monte Tombán,
vagy egy adhoc felkérésre forradalmi emlékműsorra új dalokat tanulhatunk új, fiatal barátainkkal.
***
Ha azt mondom POFI, nem is szólunk, csak jólesően mosolygunk, hogy … hát igen, Ő terelt össze bennünket újra, és mi boldogan követtük.
Azt mondom Zsuzsi, válaszod: ő a mi anyánk! Süt főz, törődik, ellát, gondoskodik
Azt mondod Erzsike, azt mondom, a drágavarga! Aki mindent megtesz, hogy ne essünk ki a ritmusból, a szólamokat meg betanítja még a fiúknak is!!!
És a fiúk, ó azok hűséges dalos-társak! türelemmel zümmögnek, ha csak női karra szól a mű!
És a Bélák és Karcsi, és a JÓZSI !
A dokumentálás, a „hadtáp”, a fellépések szervezése és a MESÉK!!!, persze nem mesék, hanem TÖRTÉNELEM.
Ha azt mondom Valika,
Azt mondod, a másik Béla, mert ők azok, akik bemelegítik hangszálainkat a próbákon.
És mindenki, teszi, mondja, és dalolja,
Mert tudja, tudod, hogy rá is, rád is, rám is
Számítasz, számítok és számítunk,
mert jó együtt, örülünk neki, neked, egymásnak és a közös dalolásnak.
|