Milyen vagy? Ezüst lantos?

Akkor már tudom, honnan ismerjük egymást

Ha azt mondom Ezüst Lant,
Azt mondod, KÓRUS

Ha azt mondom, kórus,

Azt mondod, Teleki, és megértően bólogatunk, emlékezve a szép gimnáziumi évekre,

Azt mondom, BKV,
Fogadok, hogy neked sem a kombinó jut eszedbe!

 Vagy ha azt mondom Kossuth Lajos,
Hát…azt mondod, hogy túl a mesés hangzáson, melyet a közös éneklés nyújtott a laktanya nyalka ifjaival;
és túl a legnagyobb eredményeken , amiket elértünk;

jól és kevésbé jól sikerült, házasságok.

Bizony….

S mi együtt dalolunk és emlékezünk, és nézzük egymás unokáinak fényképeit.

Azt mondom Zeneakadémia,
Azt mondod, hangversenyek és kórusversenyek. És nem volt jobb kórus nálunk!!!

Mert mi elnyertük az összes lehetséges díjat;

Azt mondom, Éneklő Ifjúság,
Azt mondod, Nagydíj! Háromszor is!

Azt mondom Kóruspódium,
Azt mondod Nívó díj.

 Mi együtt töltöttünk boldog órákat, kirándulva, és az országot járva, Azaz körbeénekelve!
…Hangvillával, vagy a-nélkül !!!

És boldogan emlékezünk a néha fáradságos próbákra, kottaolvasásra, blattolásra.
Bár néha felhangzik még a kérdés a karnagy úrtól;
Nem tudsz kottát olvasni? Ki volt az énektanárod?

Hát ki?

Ha azt mondom karnagy, Azt mondod, Olivér Tanár úr,

Ha azt mondom kultúra,
Azt mondod, a kultúra lovagja a tanár úr, mely kitüntetést 2002-ben vehetett át.

És mi együtt örülünk, hogy együtt ünnepelünk

Milyen vagy? Ezüst lantos?
Akkor mi félszavakból -  mit félszavakból,
Fél-hangokból is megértjük egymást.

Tudod, a félhang az, amit kettőig kell kitartani.

És most már nyolc éve, hogy újra együtt énekelünk!

Ha azt mondom Kalotaszeg, azt mondod;

2005 március 15., és hogy milyen jó volt együtt sírni a Farkas utcai templomban, ahol meghatódtunk a fantasztikus hangzástól…

majd Tököl, Bicske, Marcali, Tápió-bicske és  a szegedi dóm! Ahol azóta felléptünk

Ha azt mondom, buszozunk,
Azt mondod, jó kedvvel dalolunk fellépéseinkre felkészülve.

Reneszánsz est, Visegrád, no és a fenyvesi „edzőtáborok”.

És minden alkalommal újra és újra átérezzük a közös éneklés örömét, a fellépések izgalmát, komolyságát.

Mert borzongás járta át a lelkünket, hogy énekünkkel tiszteleghetünk a hősöknek a Monte Tombán, 

vagy   egy adhoc felkérésre forradalmi emlékműsorra új dalokat tanulhatunk új, fiatal barátainkkal.

***

Ha azt mondom POFI, nem is szólunk, csak jólesően mosolygunk, hogy … hát igen, Ő terelt össze bennünket újra, és mi boldogan követtük.

Azt mondom Zsuzsi, válaszod: ő a mi anyánk! Süt főz, törődik, ellát, gondoskodik

Azt mondod Erzsike, azt mondom, a drágavarga! Aki mindent megtesz, hogy ne essünk ki a ritmusból, a szólamokat meg betanítja még a fiúknak is!!!

És a fiúk, ó azok hűséges dalos-társak!  türelemmel zümmögnek, ha csak női karra szól a mű!

És a Bélák és Karcsi, és a JÓZSI !

A dokumentálás, a „hadtáp”, a fellépések szervezése és a MESÉK!!!,   persze nem mesék, hanem TÖRTÉNELEM.

Ha azt mondom Valika,
Azt mondod, a másik Béla, mert ők azok, akik bemelegítik hangszálainkat a próbákon.

És mindenki, teszi, mondja, és dalolja,
Mert tudja, tudod, hogy rá is, rád is, rám is
Számítasz, számítok és számítunk,

mert jó együtt, örülünk neki, neked, egymásnak és a közös dalolásnak.